Pszeudó zen történet - az erdőben bandukolva

Az erdőben bandukolva beszélgetett a Mester és Titok Tóni. Tónit elkápráztatta a Mester gondolatai.

- Csodálatos gondolataid vannak Mester, és érzem, hogy nem tudok nem egyetérteni velük.

- Tóni Te, úgye érzed a rothadó lapik illatát? Úgye csodálatos illat, a rothadás illata? És az emberek, mégis félnek a múlandóság gondolatától.





Pszeudó zen történet - a Cserefáról

A Mester nagyon kedvelte, a mezőkön magányosan álldogáló cserefákat. Tóninak elárulta, egy gyenge pillanatában, hogy kedveli a székelyföldi súdár fenyőket is. Egy ilyen magányos, mezőben álldogáló öreg cserefa alatt üldögélt a Mester és az elmaradhatatlan tanítványa, Titok Tóni. Olyan rég hallgattak, hogy lehet, meg is feledkeztek volna egymásról, ha a Mester nem szólalt volna meg.

- Tóni Te, tudod, hogy mi az egész baja ennek a ti nyugati civilizációtoknak, nyugati kultúrátoknak? Egyéb baja nincs, csak annyi, hogy gyorsabban növekedett, mint ez a cserefa. Ezért van, ebben az egész nyugatiságban, valami nem természetes. Nagy baj az, ha a kultúra és a természet között szakadék van. Akkor születik élő kultúra, ha a külső fával, a természet fájával együtt növekedik, a lélek belső fája.






Pszeudó zen történet - Isten ébresztése

A Mester és Titok Tóni az éjszakát a közeli patak partján töltöttek, halgatván a patak csobogását. Lassan kezdett pirkadni.
- Hogy lehet a jót és a rosszat kibekíteni? - kérdezte Tóni.
- Hát, ha nem volt elég, az éjszakai patakcsobogás, ahhoz, hogy benned kibéküljön a jó és a rossz, akkor nézd végig ezt a gyönyörű pirkadatot, hallgasd a madarak énekét, nézd a harmatcsepppek tisztaságát a virágokon, a napfelkelt ragyogásában, így majd megbékül benned minden ellentét. Csodálatos napfelkelte igérkezik. Az emberek azért kiegyensúlyozatlanok, mert nem úgy kellnek fel, mint a nap. Régen, felkeltekor, a napot köszöntötték az emberek, és békésebb volt a lelkük. Én úgy gondolom, hogy a napköszöntéssel, a bennük lévő Istent ébresztették az emberek, arra a napra, így elűztek, minden ellentetet.





Pszeudó zen történet - a Halál után

- Mi van a halál után? - kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- Mi van most? - kérdezte Tónit a Mester.





Pszeudó zen történet - a Határtalanról

Tavasz volt. A Mester es Titok Tóni, egy tavaszi gyalogtúrára indultak. Erdőelvéről indultak, pontosabban Brassóból, hogy átkeljenek, a Déli-Kárpátokon, és így eljussanak Havaselvére. A Törcsvári szorost választották. A Drakuláról híressé vált kastély után, egy várfalszerűnél, Tóni felhívta a Mester figyelmet, hogy ott volt az ezeréves határ. A Mester röhögve kérdezte.



- Csak ezer éves? Mi ez az idő, a világegyetemek végnélkül keletkező és pusztuló sorában? Határ volt itt, azt mondtad. A világegyetemnek tudod-e, hogy hol a határa? Ne törd a fejed. Megmondom. Nincs határa! Ami elő, az állandó mozgásban és nyugalomban van, annak nincs állandó határa.

Amikor már felértek a nagy hegyek közé, a Mester javasolta, hogy másszanak meg egy nagy hegyet, hogy onnan gyönyörködjenek a kilátásban. A Mester, mint egy gyermek, szerette, a szabadon hányodó szikladarabokat legurítani a hegyoldalon. Az egyik kő, mire lért az ajba, darabjaira hullt szét, meg nehány darabja a közeli patakba szökött.

- Látod Tóni, ami szilárd, szilárdak a határai, az nem élő, és darabjaira hull szét. De nézd a patak vizét, az, lágy, nincsenek határai, élő, állandó mozgásban van, és így nem hull darabjaira, állandóan önmagaban marad, Egészben.




Pszeudó zen történet - kínzó kérdések

A Mester és Titok Tóni, egy nagy fa ágán üldögélve, élvezték a hűs esti szellőt. Egy vándor haladt arra. Mikor oda ért, felpillantott a fára. Felismerte a Mestert. Sokáig állt, bámulta őket, végül megszóllalt.
- Mester! Tudnál-e segiteni, hogy megtaláljam a válaszokat a kinzó kérdéseimre?
- A válaszok, megtalálásában, nem tudok segíteni, de abban igen, hogy ne legyenek kérdéseid.





Pszeudó zen történet - a Fecskék

Mester és Titok Toni sétálni mentek a Feketeűgy partjára. Amint bandukoltak a folyó partján, egy fecskepár röpködött körülöttük körbe kereken, többször is. Meg is jegyezte a Mester.

- Né milyen bóldogok ezek a madarak, hogy itt láthatnak bennünket. Vándorlásaink során, amikor egy idegen falúba betoppantuk, az emberek, nem fogadtak ilyen örömmel, mint ezek a fecskék, itt a folyóparton. A természet tud még őszintén örvendeni, az ember már nem annyira. A természettől való elszakadást, az őszinte öröm képessége sinylette meg leginkább.
 (Minket, a Feleségemmel, tényleg körberöpködtek a fecskék, nagyon hosszú időn keresztül, ahogy baktattunk, a Feketeűgy partján.) 




Pszeudó zen történet - a földet éltető zen mester

A Mester és Titok Tóni egy poros úton bandukoltak némán. A Mester egyszer megszólalt.

- Tóni Te! Tudod-e, hogy ki élteti a földet, és rajta az embereket?

- Nem!

- Nektek magyaroknak nagyon tanulságos ez a történet, - kezdte a Mester a törtenetet. A Nagy Kezdetben, a Láthatatlan, egy zen mestert teremtett, aki tárogatót fujt. A tárogató hangjának rezgéseiből létrejöttek az első atomok, és azokból a Föld. A zen mestert beburkolta a Föld. A Föld közepében, azóta is fujja a tárogatot, mert az a Föld létenek a forrása. A tárogató hangjának rezgéseiből keletkeztek az emberi lelkek. Az első nép, amely a tárogató hangjából keletkezett, az a magyar volt. Minden magyar a lelke mélyen hallotta ennek a tárogatónak a hangját, ez tartotta egybe a népet, ez éltette. Ez nektek magyaroknak, a régen elfeledett, eredet történetetek. De azt is tudnotok kell, hogy a nép, akkor van válságban, ha lelkében, ennek a tárogatonak a hangját nem hallja. Ti magyarok rég nem halljatok már a tárogató hangját, utoljára Rákoczi népe hallotta.

A Mester es Tóni elfárdtak. A Mester javaslátara leültek a sánc szélére pihenni.



Pszeudó zen történet - a Disznó tanítvány

A Mester és Titok Tóni, a közeli faluba mentek, hogy vegyenek egy zsák almát. Az úton két paraszt jött velük szembe, egy nagy disznóval. Látható volt, hogy a kanhoz csalogatják. Az egyik hajtotta hátulrol egy vesszővel, a másik, egy pléhdobozban, búzát zörgetett a disznó orra előtt, és úgy csalogatta.

-Tóni Te! Ismertem egy mestert, aki a tanítványságnak nem sok értelmét látta. A kukoricával csalogatott disznóhoz hasonlitotta a tanitvanyt, amikor valaki tanitványnak jelentkezett. A hasonlat mindenkit elriasztott. Egy tért vissza csak hozzá, aki azt mondta, hogy a disznóhasonlat egy életre szóló tanítás volt neki, és a hasonlat következtében megvilágosodott.




Pszeudó zen történet - a Félelemről

Ősz volt. A Mester es Titok Tóni a közeli erdőben bandukoltak. Egyszer csak egy vaddisznócsorda csörtetett el mellettük. Tóni majd elájult, annyira megijedt. A Mester a hasát fogta, úgy nevetett Tóni ijedtségén.

 

- Láttad milyen szép kövérek voltak a disznók - kérdezte a Mester.

 

- Látta a franc! Én nem láttam semmit, az ijedségtől.

- Na látod Tóni, a félelem megakadályoz abban, hogy lássál.


Nagy Attila, Kökös